Életének 89. évében, jún. 17-én Nagyváradon elhunyt László Gyula régészprofesszor. Sepsiszentgyörgyre indult, hogy előadást tartson. László Gyula 1910. március 14-én született, a ma Romániában található Kőhalmon. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendékeként folytatta tanulmányait, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt. 1937-től 1940-ig a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott, 1940-től négy esztendőn át Kolozsvárott egyetemi magántanárként, azt követően nyilvános rendes egyetemi tanárként tevékenykedett. László Gyula 1951-től múzeumi előadói, illetve osztályvezetői beosztásban dolgozott. 1957-től 1980-as nyugdíjba vonulásáig az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára volt. A professzor nevéhez fűződik számos könyv és mintegy hétszáz tanulmány, cikk publikálása. A honfoglaló magyarság életének legjobb ismerőjeként számon tartott tudós tollából látott napvilágot az Árpád népe című monográfia, az Õseinkről, az Arckép és kézírás, a Szent László legenda középkori falképei, valamint A zurói temető című munka. Munkásságáért megkapta a Fitz József-díjat 1988-ban, majd három évvel később Széchenyi-díjban részesült. A Nagy Lajos-díjat és a Budapestért díjat pedig 1993-ban vehette át. /MTI/ A kolozsvári napilapban Benkő Samu írt bensőséges búcsúztatót László Gyuláról. /Benkő Samu: Kőhalomtól Váradig. Búcsú László Gyulától. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./
